- Itt vannak.

Ezzel a csendes bejelent�ssel l�pett be Lylith annak a hatalmas, �don �p�letnek egyik term�be, mely a V�ros legf�bb ir�ny�t� szerv�nek, a Tan�csnak volt sz�khelye. Hideg nyugalommal �llta a fel�je ir�nyul�, hol hitetlenked�, hol egyenesen rosszindulat� pillant�sokat. V�ns�ges v�n v�mp�rok n�ztek vele szembe, b�r err�l a legt�bb esetben csak a b�lcs, sokat meg�lt szemp�rok tan�skodtak a hib�tlan d�monarcokban. F�lelmetes er�t k�pviseltek �k, s nem volt oly halhatatlan a v�rosban, ki ne rettegte volna hatalmukat. Tal�n egyetlen kiv�tel akadt csup�n: Lylith maga.

- Tudjuk – sz�lalt meg v�g�l az egyik f�rfi, kinek hossz� ez�stsz�n haj�n t�ncot j�rt az ezernyi gyertya f�nye.

- De h�t akkor mi�rt nem…? - fordult fel� Lylith elakadt l�legzettel. „Mi�rt nem tettetek valamit?” – �radt bel�le n�m�n is a s�rget� k�rd�s. Az im�nti f�rfi megvonta a v�ll�t.

- M�gis mit tehett�nk volna? Kevesen vagyunk, �s egyre gyeng�l�nk.

- Ilyen k�nnyen feladj�tok? – k�rdezte Lylith elborzadva. Arca most t�m�ny undort t�kr�z�tt, ahogyan k�rbehordozta tekintet�t a hossz� asztaln�l �l� �regeken. Nem is �llt�k sok� a pillant�s�t, m�g azok is lehajtott�k a fej�ket, akik az im�nt m�g gy�l�lk�dve m�regett�k. A l�ny szem�b�l �rad� megvet�s v�gigperzselte az eg�sz termet.

- Lylith… K�s� m�r.

- Maxim! – csend�lt most szinte rim�nkodva a l�ny hangja, ahogyan az ez�sthaj� b�lcsre n�zett. � sem �llta a tekintet�t.

- Fogadd el, hogy nem tehet�nk semmit – mondta les�t�tt szemmel.

- Azt nem! – A Lylith m�g�tt szinte a semmib�l megjelen� Heila sikolya �gy t�rte szil�nkjaira az eddigi n�ma csendet, mintha t�kr�k hullottak volna cserepeikre. Most minden szemp�r r�szegez�d�tt, �gy h�t besz�lni kezdett: - Ha id�ben elkezdt�nk volna felk�sz�lni, akkor nem itt tartan�nk! Ne gyertek ezekkel az ostoba kifog�sokkal, hogy kevesen vagyunk, �s gyeng�l�nk, mert nem igaz! M�g mindig nincs k�s�, hogy tegy�nk valamit, de most r�gt�n kell cselekedni! Ha…

- El�g legyen! – szak�totta f�lbe szenved�lyes monol�gj�t egy r�zv�r�s haj�, f�ld�nt�li csillog�s� z�ld szemmel rendelkez� asszony.

- Tasha, hagyd besz�lni – sz�lt r� Maxim.

- �gy van, � legal�bb nem adja fel – morogta megvet�s�t tov�bbra sem titkolva Lylith, mik�zben Tasha engedelmesen vissza�lt a hely�re.

- Kell valaki, aki felk�sz�ti �s vezeti a csapatokat – folytatta h�t Heila.

- �s m�gis ki lenne az? – tette fel a k�rd�st udvarias k�z�nnyel a terem v�g�b�l egy k�z�pkor�nak l�tsz� f�rfi.

- Ezt nem nekem kell eld�ntenem – v�gott vissza Heila. – Ti vagytok a Tan�cs, ti vagytok a b�lcsek, nektek kellene meghozni az ilyen d�nt�seket!

- De m�gis, te kit javasoln�l? – �rdekl�d�tt makacsul a f�rfi. Heila most Maximra n�zett, aki szem�nek egy villan�s�val �zente neki, besz�ljen.

- Csak egyetlen, pontosabban sz�lva k�t v�mp�rt ismerek, aki k�pes lenne r�.  Ha �k egy�ttm�k�dnek, �t�k�pes sereget hozhatnak �ssze, �s lenne es�ly�nk a gy�zelemre… - a befejez�sn�l m�r elhalt a hangja, mint aki elbizonytalanodott.

- Folytasd! – b�ztatta Maxim, �s a t�bbi v�mp�r szem�ben is – most el�sz�r – �szinte k�v�ncsis�g csillant.

- Az egyik term�szetesen Lylith – n�zett a m�sik l�nyra Heila. Lylith elfojtott egy �nel�g�lt mosolyt.

- �s a m�sik? – hajolt el�re Maxim, �s �that� tekintettel figyelte Heil�t. � hossz� ideig hallgatott, addig, m�g a jelenl�v�k t�relmetlen�l f�szkel�dni nem kezdtek sz�keiken, s nem n�zett senkire, mikor v�g�l kimondta:

- Tom.