Az utolsó perceket az öltözőben töltöttük egymás kezét szorongatva.Aztán egyik pillanatról a másikra már azon kaptuk magunkat,hogy a pálya mellett ülök Billel és figyelem ahogy a jégen Tom konnyeden és erősen vezeti,emeli fel magasra es milliméter pontossággal teljesen egyszerre mozdul és forog együtt a habosbabos türkiz ruhában tündöklő Engellel a Within Temptation Ice Queen című számára.Az érzés az én testemet is átjárta és kirázott a hideg.Közben halkan énis végig énekeltem a szöveget,doboltam a ritmust és csodáltam ami mesébe illő,mégis pont előttem történik.A cselekmény annyira megegyezett azzal,amiről a dal szól,olyan volt,mintha színházban lettem volna,de csak a „mesélő” szólal meg,a színészek nem.

Még a fényjátékok tettek rá nagyon sokat és ahogy a tükörjégen minden úgy látszódott fejjel lefelé,mint ahogy felette történt.A látvány tényleg egy fantáziavilágéval ért fel.Ez is volt a cél.

Ahogy jött Engel hideg szárnyakon,tombolt aztán kiszívta az erőt Tomból és minden annyira hihetetlen volt.

Haven't you seen?

Haven't you seen?

The ruins of our world

De,mindent tökéletesen látni lehetett.Mikor vége lett még egy kis könny is szökött a szemembe .A Jégkirálynő és Tom lejött mi pedig megöleltük őket.El is felejtettem,hogy mi jövünk.Most kezdett el hevesen verni a szívem.Megfogtam Bill kezét.Remegett a lábam is kicsit,még jó,hogy tartott,mert úgy éreztem,hogy nélküle elterülök a jégen,mikor ráléptem.

A mi szerelésünk kicsit más volt..Nekem fekete fűző szerű felső,de mégis inkább jégtáncosabb és rövid lila-fekete és néhol fehér tüllös szoknya,a hajam pedig két copfba összekötve,összeborzolva.Sötét sminkem volt,ahogy Billnek is természetesen.A ruhák saját tervezésűek voltak,így nem tipikus férfi jégtáncruha volt rajta,ahogy Tomon sem.El se tudtam képzelni őket olyanba.Szűk fekete farmer és színben az én ruhámhoz passzoló díszesebb szűk póló.

Sötét lett.A reflektor csak minket világított meg a pálya közepén,ahol elkezdtem forogni a zenére,mint azokon az ékszeresdobozok tetején a porcelánbaba.A mi kűrünk kicsit más volt.

A The Birthday Massacre Nevermind című számára táncoltunk.Egy galoppal indult mikor begyorsult a zene és éreztem az egész lüktetését.Lendületes volt az egész,olyan pimasz az előadása és közben én is.Ebben is voltak színdarabi elemek,eljátszottuk az egészet,mert olyan volt az egész szám,az egyik kedvencem az egyik kedvenc bandámtól,így ezt se bírtam ki,hogy ne énekeljem táncolás közbe.

A lassabb,zenés részeknél körbekeringőztük a pályát egymással szembe a gyorsabbnál pedig rengeteg ugrálás,lendítés meg minden olyan,amit mintha csak akkor találtunk volna ki és ahhoz lenne kedvünk.Elengedtem magam,mintha csak egy buliban lennék Bill pedig vigyorogva vezetett.

Sajnáltam mikor vége lett.Elvoltam még utána is.

-Nem fáradtál ki?-kérdezték kint az öltözőben.Addigra már Tomék kék szerelése is eltűnt,Engel jeges sminkje le lett mosva és naggyából átöltöztek a közös kűrünkhöz.Azért ők voltak hamarabb,mert nekünk a mostani sminkünk is sötét volt és csak egy kicsit kellett változtatni rajta a következő számhoz.

-Neeeem.Táncoljuk el mégegyszer!-ugráltam és hátulról átkaroltam Bill nyakát.

-Jaaajj,jó neked,de én mozdulni is alig bírok.Neked nem kellett felemelned engem.-nyérvogott.

-Szóval nehéz vagyok?Köszi.Bár szerintem is könnyebben fel tudtalak volna én emelni téged,mint fordítva.-nyújtottam ki a nyelvem.

-Cöhh.-soha nem tudott rendesen visszaszólni.

-Fiatalok és egyéb állatfajták,nem kellene öltözködni?-szólt ránk Tom.

-Dede.-azzal felkaptam a nagy bordó-fekete ruhámat és bezárkóztam a mosdóba.

A többiek pislogtak egy darabig de aztán folytatták a készülődést.

Következőre már a pályára nyíló ajtó előtt álltunk majdnem báli ruhában.Engelé és az enyém ugyanolyan szabású volt,csak az övé kék-fekete.A szoknya bő volt és hosszabb az átlagosnál,térd alattig ért egy kicsivel.Hosszú fekete csipkés kesztyűnk volt fekete selyem szalaggal összekötve és megint csillogott minden.A sminkünk úgy volt megcsinálva,hogy a szemünktől az arcunk felé húztak egy kis csíkot,mintha a könnytől elfolyt volna a festék,a hajunk felkötve,csak néhány szál lógott ki.Billen az előzőhöz hasonló,Tomon bővebb,de nem a szokásos nadrág,hogy ne akadjon bele a spicc és a ruháinkhoz illő felső.Összeszedtünk minden erőnket és kiléptünk a pályára.Engel és Tom a bal,mi a jobb oldalon kezdtünk.

Within Temptation-Angels

Megint minden passzolt.Tele volt finom és durva mozdulatokkal is a számhoz illően.Pontosan ugyanaz volt a koreográfiánk.A jobb a bal oldal tükörképe volt.Annyira egyszerre mozogtunk és mindezt gyakorlás nélkül.Persze a táncot rengeteget gyakoroltuk,de valahogy mindig összhangban voltunk már az első pillanattól kezdve…Erős kapocs volt mindannyiunk,nem csak Bill és Tom között.Minden ugyanúgy történt mindkét félen.

Ezt a számot is imádom.Akkor is át tudom élni,ha nem táncoljuk közben amit összeraktunk hozzá.

Ahogy olyan közelvont magához,hogy éreztem a lélegzetét az arcomon aztán ellökött magától,majd húzott és vezetett és mindent olyan erősen és magabiztosan.Éreztük egymást,a kezét és a tekintetét magamon,mikor nem a szemembe nézett és tudtam,hogy tetszenek neki azok a kecses mozdulatok is,amiket csinálni kellett.Ő is teljesen átélte,ahogy mindannyian,Tom is ugyanilyen volt,ahogy tartotta Engelt és aztán az emeléseknél.A magasemeléseket kellett a legtobbszor gyakorolni szárazon,jégen,mindenhol,mert az volt a legveszélyesebb.Láttam,ahogy egyik barátnőmet a párja a feje fölül ejtette le a jégre és ez félelemmel töltött el,mikor rágondoltam,de bíztam Billben.Vele valahogy mindig biztonságban éreztem magam és tudtam,hogy nagyon vigyáz rám.Leírhatatlan érzés volt lebegni a levegőben,de megnyugodtam,mikor újra a jégen volt a pengém és ugyanolyan iramban csúszhattam tovább mellette.Amikor a végén felgyorsult az egész és folyamatosan kellett két aztán egy lábon forogni egyszerre,abba kicsit beleszédültem és örültem,hogy a középre csúszás után halott angyalokként kell térdelnünk a jégen Engellel és még a hideget se éreztem,mert a boldog érzés forrósággal töltött el.Amikor pedig meghallottam a tapsvihart,ez csak fokozódott.Úgy éreztem,hogy fel sem bírok kelni,nemhogy lejutni a pályáról,de aztán mégis sikerült,ugyanúgy,a saját lábamon,csak semmit nem érzékeltem belőle.Lélekben még mindig ott voltam a kűr közepén,hallottam a zenét és csak táncoltam Billel.

Azt sem hallottam a padon ülve,hogy a nevünket mondták,csak miután felráncigáltak ölelkezni,akkor ébredtem fel és egy másik álomba csöppentem.

Elsők lettünk.Egyetlen hiba nem volt az egész közös táncunkban.Az egészet annyira egyszerre csináltuk Engellel és Tommal,hogy hiába figyelt nyitott szemmel az egész zsűri és a közönség is,egy olyan lépést vagy mozdulatot nem tudtak mondani,amiben eltértünk volna egymástól.Az összes forgás,emelés,ugrás,koszorú,egyszerűen minden olyan pontos és gyönyörű volt,mint mondták,hogy belekötni nem lehetett,csak csodálni,mennyire összhangban vagyunk és beleéljük magunkat az egészbe.

Tényleg elég volt ennyi.Ha ügyetlen vagy,ha félsz vagy ha nem tudsz egy lépést megcsinálni,csak érezd át és lásd magad kívülről,hogy milyen csodálatos lehet az,amit te ott művelni akarsz és fogod is,ha eléggé bízol magadban.Ha úgy csinálod,hogy szereted,élvezed és otthon vagy a jégen vagy akárhol,bármi lehet belőled és mindent meg tudsz csinálni.

Csak hidd el,mert amíg amiben te sem hiszel,hogy akarod,hogy egyszer valóra váljon?

Páros kűrben Engelék másodikak mi pedig negyedikek lettünk.De nem is tudott érdekelni a helyezés.Bármikor,bárhol eltáncoltam volna az egészet,mert annyira szerettem,mert minden megvolt ahhoz,hogy szeressem.A zene,a tánc,amit csinálok és az,akivel csinálom.

És boldog voltam.

Kell ennél több?